Kincsesházi kiállítás, Nádudvar

2023 nyarán „szülővárosomban”, Nádudvaron elkészült az első kiállításom. Nem itt születtem persze, hanem Debrecenben a kórházban :-), de Nádudvaron nőttem fel, itt élnek ma is a szüleim, sok ismerős és régi emlék ideköt. A Kincsesház a helyi hagyományok megőrzésében vesz részt, a helyi szokások, tárgyi emlékek megőrzése a küldetése, és helyet adnak kiállító tereikben helyi alkotóknak is. A Kincsesház épülete maga is egy kis kincs, az itt dolgozók segítőkészségének és kedvességének köszönhetően hatalmas élmény volt számomra, hogy kiállíthattam a festményeimet, illetve egyéb pontfestett tárgyaimat is. Külön öröm volt számomra, hogy a megnyitón olyan sokan megtiszteltek a megjelenésükkel, a kedves szavaikkal, a megnyitón édesanyám és a polgármester asszony is közreműködött.

Az eseményről a helyi és a megyei újság is beszámolt – médiaszereplő lettem!

Néhány idézet a látogatók könyvéből.

Ifjúsági Ház kiállítás, Debrecen

2024 tavaszán a Debreceni Ifjúsági Házban rendeztünk be egy kiállítást, ahol végre a debreceni ismerőseim is megnézhették a munkáimat. A megnyitón aztán szép számmal meg is jelentek kedves kollégáim, barátaim és számomra ismeretlen emberek is óriási meglepetésemre és örömömre. A kiállítást az Ifjúsági Ház vezetője, Halász D. János nyitotta meg.

Kerekart
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.